Brieger Katalin vagyok, 2009 óta dolgozom pszichológusként. Alapdiplomámat a Debreceni Egyetemen szereztem, és ugyanitt folytattam szakpszichológiai tanulmányaimat is, amelyet felnőtt klinikai szakpszichológusi diploma megszerzésével fejeztem be. 2009-től 2022-ig a Péterfy Sándor utcai Kórházban dolgoztam, a Krízisintervenciós és Pszichiátriai osztályon, a Krízis Ambulancián, majd a VII. kerületi Ideggondozó járóbeteg ellátásában. 3 évig dolgoztam továbbá gyermekterapeutaként is, a budaörsi Esély Szociális és Gyermekjóléti Szolgálatnál, ahol gyermekterápiákat és szülőkonzultációkat tartottam. 2022 óta csak magánrendelés keretében fogadom klienseimet, felnőtt egyéni és csoportterápiákat tartok.

A segítő szakmák iránti érdeklődésem egészen fiatal koromra nyúlik vissza: 2003-ban elvégeztem a Kortárs Segítő Műhely Alapítvány alapképzését, majd 2004-től a Kék Pont Drogkonzultációs Központ és Drogambulancia ártalomcsökkentő programjában vettem részt, önkéntes segítőként. Egyetemi éveim alatt és után szakmai programok, kongresszusok szervezésében vettem részt (Pszinapszis, Szomato-pszichoterápiás Kongresszus).

Ismereteimet aktuális szakirodalmak olvasásával és módszerspecifikus képzéseken való részvétellel igyekszem naprakészen tartani és fejleszteni. Főként katathym imaginatív pszichoterápiát (KIP), neurolingvisztikus pszichoterápiát (NLP), ego-state terápiát, illetve ericksoni hipnoterápiát is integráló módszerrel dolgozom az egyéni terápiákban, de veszek át elemeket a kognitív viselkedésterápiák és a dinamikus pszichoterápiák egyéb módszereiből is, természetesen mindig a klienshez és problémájához igazítva. Trauma-fókuszú terápia esetén a fenti módszerek mellett komplex, az érzelemszabályozást és a feldolgozást elősegítő technikákat is alkalmazok, szükség esetén EMDR-rel, vagy részterápiás megközelítéssel (ego-state, belső családrendszer) kiegészítve.

2024-től kezdődően kiképző szakpszichoterapeutaként a MAKOMP Egyesület Katathym Imaginatív Pszichoterápia moduljának egyik oktatója vagyok.

Végzettséget adó tanulmányok

• 2018: pszichoterápia szakvizsga (Nemzeti Vizsgabizottság)

• 2015-2017: Tündérhegyi Európai Pszichoterapeuta Képzés, pszichoterapeuta jelölt

• 2009-2013: Debreceni Egyetem Orvos- és Egészségtudományi Centrum, felnőtt klinikai és  mentálhigiénés szakpszichológus

• 2007-2009: Debreceni Egyetem, angol pszichológia szakfordító

• 2004-2009: Debreceni Egyetem, BTK, pszichológus (felnőtt klinikai és egészségpszichológia  szakirány) Erasmus ösztöndíj: 2008 szeptember – 2009 január: Radboud Universiteit  Nijmegen, Hollandia.

Módszerspecifikus és továbbképzések

• 2026: Internal Family Systems, Level 1, IFS Institute

• 2024: EMDR workshop: Healing the Wounds of Attachment and Rebuilding Self. Kötődési sebek gyógyítása és az én újjáépítése (Deany Laliotis, online)

• 2023: Analitikus neurofeedback és alapfokú biofeedback tanfolyam, Analitikus neurofeedback tréner jelölt, Magyar Analitikus  Neurofeedback és Biofeedback Társaság

• 2023: HeartMath Institute, certified provider

• 2022: Certified Clinical Trauma Professional: Two-Day Trauma Competency Conference (J.  Eric Gentry), PESI (online)

• 2022-2023: Certificate in traumatic stress studies program, Trauma Research Foundation (online)

• 2022-2023: EMDR Level I.-II. Tréning, Magyar EMDR Egyesület

• 2022: Safe and Sound Protocol training, SSP provider. Unyte Health Inc. (online)

• 2016-2022: Csoportvezető és csoportanalitikus képzés. Csoportanalitikus és Kiképző  Társaság, csoportanalitikus pszichoterapeuta jelölt

• 2013-2014, 2018: DBT és ACT workshopok, Budapest, Debrecen (Anna Banfai, Melbourne)

• 2014-2018: Katathym Imaginatív Pszichoterápia modul, Regresszió és disszociáció modul, Magyar Komplex Pszichoterápiás Egyesület,  komplex integratív pszichoterapeuta

• 2014-2016: Integratív Gyermekterapeuta képzés. Integratív Pszichoterápiás Egyesület  (befejezett elméleti szakasz)

• 2011-2013: Integratív Hipnoterapeuta képzés, integratív hipnoterapeuta, Integratív  Pszichoterápiás Egyesület


Szervezeti tagság: Magyar Orvosi Kamara, Integratív Pszichoterápiás Egyesület, Csoportanalitikus és Kiképző Társaság, Magyar Komplex Pszichoterápiás Egyesület, Magyar EMDR Egyesület

Végzettséget igazoló ENKK működési nyilvántartási számom: 1567